
Gyakori kérdések a
zsírszívásról
Mennyi a
legnagyobb mennyiség, amit le lehet szívni?
Folyton azt hangsúlyozom, hogy a zsírszívás nem fogyókúrás módszer.
Nem is helyettesíti azt. A kérdésre válaszolva mégis el kell mondanom, hogy
történtek már a világon nagy mennyiségű zsírszívások, köztük a legtöbb amit
ismerek 28 liter. Ám ezt követően a páciens több liter vérátömlesztést igényelt,
10 napig intenzív osztályon feküdt súlyos állapotban és két hónap után érte el a
munkaképességet. Ilyen műtét esztétikai okból nem lehet a célunk. Általánosan
elfogadott nézet szerint a 3 liter zsír leszívása egyszerre még nem viseli meg a
szervezetünket, biztonságosan eltávolítható. Azonban ez a mennyiség is mély
altatást és kórházi megfigyelést igényelhet néhány napig. A gyakori ambuláns
megoldás szerint 1-2 liter zsír leszívása egyszerre viszont olyan kis megterhetést
jelent, hogy néhány nap múlva már szinte el is felejtette a páciens, csak a szorító
ruha emlékezteti a műtétre. 2-3 hét múlva pedig helyi érzéstelenítésben
ismételhető a műtét esetleg másik testtájon.
Mennyi a
gyógyulási ideje?
Általában nagyon gyors. Egy két nap otthoni ágynyugalom javasolt a műtét
után, majd néhány nap múlva a megszokott életét élheti a páciens. Persze a
szorító ruhát azért viselni kell 2-3 hétig. Egyes területek kissé több
odafigyelést igényelnek. Az alhas zsírszívása után szigorúan figyelnünk kell az
egyenes testtartásra, mert a bőr meggyűrődhet a görnyedt testtartás miatt.
Nem
akarom megmondani a férjemnek. Észre fogja venni a műtétet?
Azt hiszem elég nehéz eltitkolni. A szorító ruhát folyamatosan
viselni kell az első héten és még további két hét tanácsolt. Persze, ha éppen
elutazik a párja két hétre, akkor esetleg kérkedhet a sikeres fogyókúra és a
testedzés alakformáló hatásával. De azt hiszem kettőjük kapcsolatát nem ronthatja,
ha bevallja a plasztikai műtétet.
Mennyire
tartós az eredmény? Visszajön, ha hízunk?
A zsírszívással a zsírsejteket is eltávolítjuk, igy a
legtartósabb eredményre számíthatunk a kezelt területen. Valójában a
zsírszívással végzett alakformálás a zsír arányokat állítja helyre a
különböző testtájakon. Igy az esetleges hízás is arányosabb alakváltozással jár
a jól választott zsírszívás után.
A kezelt területen nem jön vissza felesleg enyhe hízással. De természetesen
nem véd az általános elhízástól más területeken.
Eltűnik
a cellulitis?
A narancsbőr jellegű eltérés is jelentősen javulhat a
zsírszívást követően, sok esetben teljesen eltűnik a kezelt területen. De
önmagában a cellulite kezelésére nem alkalmazzuk a zsírszívást.
Mi lesz a
felesleges bőrrel a zsírszívás után?
A bőr rugalmas, nem csak tágulni, de valamennyit összehúzódni is
képes ha a függesztő rostok közül a zsírt eltávolítjuk. Ennek az
összehúzódásnak azonban határa van. A várható eredmény jól megítélhető a bőr
vizsgálatával a műtét előtt. Nyugodtan fogadja el plasztikai sebésze véleményét
ebben a tekintetben is. Ha a bőr összehúzódása nem várható, akkor már típusú
műtétet fogunk javasolni zsírszívás helyett.
Az egész
test alakítható?
Testünk nagyon sok területén alkalmazható a zsírszívás. Azért mégis
vannak kivételek. Az arc területén csak más műtéttel kombinálva alkalmazzuk.
Valamint nehezen kezelhetők azok a testájak, ahol nagyon vékony a zsírréteg és az
közvetlenül a bőr alatt van.
Az
ultrahangos zsírszívás olyan mint az ultrahangos vizsgálat?
Nem. Az ultrahangos zsírszívás ugyanolyan műtéti beavatkozás,
csak az alkalmazott kanül a bőr alatt UH frekvenciával rezeg és ezáltal a műtét
könnyebben végezhető a sebész számára.
Fizikai erőkifejtés és fáradtság nélkül pedig sokkal szebb és egyenletesebb
eredmény érhető el.
Vissza
lehet tenni a mellembe amit a hasamról leszívnak?
A zsírszívással eltávolított sejteket szűrni, centrifugálni
és válogatni kell ahhoz, hogy életképesen visszafecskendezhessük más területre. Ez
megvalósítható, de a visszafecskendezett sejtek csak kis mennyiségben jutnak elegendő
tápanyaghoz a környező szövetekből. Ha nagy mennyiséget fecskendezünk vissza egy
helyre, akkor biztosan elhalnak. A klinikai tapasztalat szerint nagyobb a szövődmény
kockázata a mellbe való visszafecskendezésnek, mint amennyi eredményt hoz. Kisebb
egyenetlenségek, heges behúzódások, szem körüli ráncok feltöltésére
használható a saját zsír visszafecskendezve. Bár több klinikai próbálkozás volt a
mell nagyobbítására is saját zsírral, az eredmények nem voltak megfelelőek.
Viszonylag nagy szövődmény kockázata miatt ma sehol nem használják a rutin
plasztikai sebészeti gyakorlatban. |