|
|
|

Gyakori
kérdések a mellprotézis beültetéséről
Mi
volt a "szilikon botrány" Amerikában?
Ez egy fura jogi történet, ami nem is a plasztikai sebészet
szakmai oldalát érinti. Néhány nagyon felkészült ügyvéd példa-pereket indított
és nyert az USA különböző államaiban a szilikon protézist gyártó cégekkel
szemben. A perek szakmai alapját képező szakvélemények ma már igencsak kétes
tudományos értékűnek tekinthetők. Mégis a nyertes példaperek, az amerikai
jogrendszerben példa értékűek hasonló bírósági kereset beadása esetén. A
számítástechnika vívmányát kihasználva élelmes ügyvédek összegyűjtötték nagy
számú szilikon protézissel operált amerikai pácienseket és szinte egy időben igen
nagy számú kártérítési keresetet nyújtottak be a példa perek ítéleteire
hivatkozva. Emiatt történt, hogy az FDA(Amerikai hatóság) időlegesen felfüggesztette
a szilikongél protézisek használatának engedélyét. A nagy számú páciens
utánvizsgálatok eredményei azonban nem igazolták a protézisek hibáit. Az FDA
visszaadta az engedélyt a szilikon gél protézisek további használatára. A gyártók
viszont a jogrendszer megváltozásáig továbbra sem forgalmazzák a szilikon gél
protéziseket esztétikai mell nagyobbításra Amerikában. Használják azonban
rekonstrukciós műtétekhez, mert erre nincs nyertes példaper.
Emiatt terjedt el Amerikában a sóval töltött protézisek használata annak ellenére,
hogy ezek tapintata nem annyira természetes.
Mellrákot
okozhat-e a beültetett protézis?
Biztosan állíthatjuk, hogy nem okoz. Erre vonatkozóan történtek
a legnagyobb számú (1 milliót meghaladó) klinikai és statisztikai utánvizsgálatok.
Az eredmény meglepő volt. A protézis beültetés után a mellrák kialakulása
kevesebb, mint a anélkül. Ezt persze nem a beültetett protézis
hatásának kell tulajdonítanunk. Arról van szó, hogy a műtétek előtti vizsgálatok
és a műtétet követő utánvizsgálatok során a páciensek közül gyorsabban
kiszűrésre kerültek az ilyen betegségben szenvedő, vagy erre hajlamos páciensek.
A másik jótékony hatása a protéziseknek, hogy a kevés mirigyállománnyal
rendelkező, nagyon kis mellű hölgyek mammografiás vizsgálata könnyebbé válik. A
protézis ugyanis minden esetben a mell mirigyállománya mögé kerül beültetésre. A
mirigyállományt ezzel előemeli és könnyebben vizsgálható helyzetbe kerül.
Továbbá az is bizonyított, hogy a páciensek önvizsgálata is
eredményesebb.
Mi
az a tokzsugorodás?
Ez valójában a beültetett mellprotézisek egy lehetséges szövődménye
amiről tudnia kell mindenkinek, aki protézis beültetésre határozza el magát.
A szervezetünk természetes reakciója, hogy minden beültetett idegen anyagot egy
határoló burokkal vesz körül, fémlemezeket, csavarokat, ér- és mellprotéziseket
egyaránt. Ez az idegentest burok a páciensek kb 5 %-ában zsugorodhat és a puha
mellprotézist megszoríthatja, annak aszimmetriáját vagy érzékenységét okozhatja.
Ez a páciensek szempontjából azt jelenti, hogy az élete során esetleg újabb
műtétre lehet szüksége később a kialakult zsugorodás megoldására. Ilyenkor a
zsugorodott tokot egy kis műtét során felhasítjuk, mint a narancshéjat, megfelelő
helyet csinálva ezzel a bennlévő protézis számára. Ennek a szövődménynek és
ezzel egy újabb műtét szükségességének a valószínűsége 20:1 vagyis kb 20-ból
egy esetben kell emiatt a későbbiekben ezt a kis műtétet elvégezni. Sajnos előre nem
lehet megmondani, hogy kinél alakul ki ez a komplikáció.
Lehet-e
választani a mell formáját?
Igen, a protézis tipusának megválasztásával és a protézis elhelyezésével
befolyásolni lehet a mell formáját.
Ennek részleteit a műtét előtti vizit alkalmával mindig pontosítjuk a pácienssel. A
protézist együtt választjuk ki a katalógusból a pácienssel. Lehetőség van
komputeren imitálni a protézis hatását, de tapasztalatom szerint a legjobb segítség
a választásban a régebbi, hasonló alkatú páciensekről készült műtét
előtti és műtét utáni fotok átvizsgálása.
Lehet-e
szoptatni?
Igen, a műtéteket Klinikánkon mindig úgy végezzük, hogy ne sérüljön a mell
mirigyállománya. A protézisek a mell mirigyállománya mögé vagy még mélyebbre, a
mellizomzat mögé kerülnek beültetésre. Ez lehetővé teszi a szoptatást is a műtét
után. A szilikon protézis nem ártalmas a gyermek egészségére sem. Meg kell azonban
jegyezni, hogy a megnövelt mell formája ugyanúgy változhat a szoptatás alkalmával,
mint a nagy mellek formája. Vagyis a mell lógása következhet be a szoptatás miatt. Ez
ellen nem véd a protézis.
Újabb tapasztalatunk szerint a mell lógása elkerülhető, ha a protézist
eltávolítjuk a szoptatás idejére. Később a meglévő helyre könnyedén vissza lehet
ültetni a régi protézist is.
Lehet-e
repülőn utazni a protézis beültetése után?
Igen, nyugodtan. Több páciensem a műtétet követően már egy
hét múlva átrepülte az Óceánt bármi észlelhető változás nélkül. Az ezzel
kapcsolatos média híresztelések hibás elméleti megfontolásokon alapulnak. A
repülőgépeken a kabinokban túlnyomás van és nem számottevő a nyomás csökkenés.
A légnyomás csökkenésnek csak olyan helyzetekben lehetne hatása a vízzel töltött
protézisre, ahol már más szövetek is károsodnak és amikor az oxigén hiánya már
nem elég a túléléshez.
Mi
a sóoldattal töltött protézisek előnye, hátránya?
A fizológiás sóval töltött protézisekben ugyanaz az oldat van, amiből
több ezer litert használunk fel hazánkban naponta infúziókhoz. Ez biztosan nem káros
ha kijut a protézis belsejéből. Ez az igazi előnyük. A másik előny, hogy ezt a
protézist igen kis sebvonalon lehet behelyezni, mert üresen történik beültetésük
és egy szelepen keresztül csak ezután kerülnek feltöltésre. Ez a szelep azonban más
szempontból a hátrányuk a szememben. Bár nagyon biztonságos, de azért ez a
szelep is ereszthet az idők során. Igen elkeseredett voltam amikor ismételt műtétet
kellett végezni egyik páciensemen a szelep hibája miatt. Ez nézetem szerint egy
felesleges kockázati tényező, ami növeli az ismételt beavatkozásokat a
mellprotézisek beültetése után.
Újabban elkezdtek gyártani teljesen lezárt, szelep nélküli fiziológiás sóval
töltött protéziseket is. Tapasztalatom még kis számú, de máris biztosan
állíthatom, hogy tapintatuk nem olyan természetes, mint a szilikongél protéziseké.
A
szója olajos protézist használja-e?
A klinikai kipróbálásra használt szója olajjal töltött protézisek
nagy publicitást kaptak a médiákban azután, hogy a mondvacsinált szilikon
"botrány" kipattant az USA-ban. A klinikai tapasztalatok azonban nem
támasztják alá a kezedti bizakodást. A vizsgálati eredmények egyértelműen
mutatják, hogy a szója olaj néhány év alatt károsítja a protézisek falát és
kiáramolhat belőle. A szervezetünkben pedig a szója olaj nem oldódó "szappan
vegyületet" képez ezután testünkben. Ma már egyértelmű a világ
szakembereinek állásfoglalása, hogy szója olajjal töltött protéziseket nem szabad
beültetni. Szerencsére a magyar plasztikai sebészek - nagyon megfontoltan -
egyáltalán nem használták ezt a tipusú protézist.
Melyik
a legjobb protézis?
Ebben nincs egységes vélemény a plasztikai sebészek között
ugyanúgy, ahogy abban sem, hogy melyik a legjobb autó. Kinek kinek más lehet a nézete,
s ez nem baj. Két szempont szerint választunk: a biztonság és az elérhető eredmény.
Én (a páciens biztonsága mellett) a műtétek eredményénél a természetes mellforma
és a természetes tapintat elérését tekintem elsődleges célnak a mell esztétikai
műtétei során. A szilikon gél protéziseket minden esetben jobbnak tartom a fenti cél
elérésére. Az általam végzett műtéti technikák mellett a szilikon gél protézisek
közül is a kohézív gél protézisekkel legjobbak a tapasztalataim. Ilyent egyenlőre
csak kevés cég gyárt, de ezek mindegyike beszerezhető hazánkban is. Ezekben a
protézisekben a gél olyan, mint a kocsonya. Forma tartó, még molekuláris kiáramlás
sincs, akkor sem folyik, ha kettévágjuk. Biztonságos és természetes tapintata mégis
alig különíthető el a mell mirigyállományának tapintatától.
Egyetlen hátrányuk, hogy kissé drágábbak, mint az egyszerű szikon-zselé jellegű
protézisek Azoknak elérhető, akik nem a Trabantot választják az autók közül.
Milyen
más módszerek léteznek a mell nagyobbítására?
Gyógynövény kivonatok:
Különböző árfekvésben találhatunk készítményeket a boltokban. Tartós hatást
nem láttam még egyetlen készítménytől sem. A legnagyobb veszély pedig az, ha
valamely hormonhatású szert kevernek a készítménybe. Sajnos hazánkban a
gyógyszernek nem minősülő szerek vizsgálata nem elég szigorú. A részletes
vizsgálatokhoz szükséges anyagi és erkölcsi háttér pedig nem mindig megbízható.
Hormon készítmények:
Ezekkel kétségtelenül érhetünk el nagyobbodást mellünkön. De ne feledjük el,
hogy milyen áron! A jelentős hormontartalmú készítményeknek nem csak a mellre, hanem
a belső női nemi szervekre is hasonló aktiváló hatása van. Tartós alkalamzásuk
bizonyosan jelentős mellékhatásokkal is jár, amik csak később derülnek ki. A
hormontartalmú szerek hatása a mell méretére viszont csak addig tart amíg a szert
szedjük, sőt egyes készítményeknél addig sem, mert szervezetünk hozzászokhat a
magasabb hormon szinthez és tartósan nem tudjuk becsapni mellünk hormon receptorait.
A hormonkészítmények közül csak a fogamzásgátlók ellenőrzött szedését
ajánlom, azt viszont megbeszélhetjük nőgyógyászunkkal, hogy a gyógyszer
kiválasztásakor erre a hatásra is legyen figyelemmel.
Hipnózis:
A hipnózissal elérhető eredmények igen kétségesek. Általában nem is orvosok
hirdetnek ilyen közreműködést. A világ egyes részein az okkult tudományok sokkal
népszerűbbek mint hazánkban, bár kétségtelen, hogy már olvastam budapesti
hirdetést is "mellnagyobbítás kézrátétellel".
Mit is mondjon erre a szakember? Talán csak annyit, hogy ha hatása nincs is, legalább
jóleső érzés. Sőt az egészségre sem káros!
Melltorna:
Tornával erősíthetjük a mellizomzatot a mellkasfalon, ennek lehet kedvező
hatása melleink formájára is és kissé növelheti a mell méretét is. Legjelentősebb
hatása azonban a testtartás előnyös változásának van.Vigyázat, mert a torna nem
megfelelő alkalmazása és túlzott mellizom erősítés a mell zsírtartalmának
csökkenésével is járhat és a hatás fordítva is elsülhet.
Szívó rendszer:
Kisérleti stadiumban lévő mellnagyobbító rendszer.Klinikai alkalmazása még
nem általános.Kemény falú külső búra alatt a mellek folyamatos szívásával a mell
kötőszövetes állományának sejtszaporulatát lehet elérni.
Az ormótlan búrák folyamatos 3-6 hónapos alkalmazásával a mell méretének
10-15 %-os nagyobbodását sikeresen végezték.
A módszer sikerét jósolom az elkövetkező években, annak ellenére hogy
alkalmazása nagyon kényelmetlen, ára pedig a mell műtét árához hasonlatos lesz.
Vajon kiváltja a mellprotéziseket? Biztosan nem váltja ki. Sőt egyre népszerűbbé
fogja tenni a plasztikai műtétet, mert aki ilyen elszántan akarja a mell korrekciót,
az végül igazi eredményt akar majd látni. Ez pedig a plasztikai műtéttől várható.
Amerikában
miért nem használnak szilikon protézist?
Ennek nem is szakmai, hanem inkább az amerikai jogrendszerből adódó oka
van. Bizonyos protézis gyártókkal szemben néhány páciens vitatható kártérítési
pert nyert a múltban. Ezek az ítéletek az amerikai jogrendszer szerint hasonló
bírósági keresetek beadásakor példa ítéletnek foghatóak fel a vizsgálatok
lefolytatása nélkül is. Emiatt a gyártók és az FDA közös álláspontja szerint
szilikon gél tartalmú protéziseket az USA területén esztétikai célra nem
forgalmaznak a törvények változásáig. Érdekesség azonban, hogy nincs példa
ítélet rekonstrukciós műtétekkel kapcsolatban. Az a fonák helyzet van Amerikában,
hogy emiatt a szilikon gél protéziseket szívesen használják a plasztikai sebészek
betegség miatt eltávolított mellek pótlására, de nem használják esztétikai célú
nagyobbításra.
Azt hiszem világosan érthető, hogy nem a protézisekkel van a probléma. A világ
többi államában is megtörténtek az utánvizsgálatok és engedélyezett a
szilikongél protézisek használata.
Breast
Augmentation
Az Amerikai
Plasztikai Sebészek
Társaságának tájékoztatója |
|
Képgaléria
1
Képgaléria
2
Árak
Érdekességek
Hírességek
Pletykák
|